• .
  • .
  • .
  • .

Panaszkezelés

Tisztelt Ügyfelünk!

 A De-KA Kft. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Ön a lehető legnagyobb megelégedéssel vegye igénybe szolgáltatásainkat.  Ennek ellenére előfordulhatnak olyan esetek, amikor Ön és cégünk között valamilyen véleményeltérés keletkezik. Célunk, hogy bármely véleményeltérés, probléma mindkét fél számára megnyugtató módon rendezésre kerüljön.

A panaszkezelési szabályzat alapelve, hogy a cégünkkel szemben felmerült panaszok fontos ismereteket hordoznak a cég számára, ezért azok kezelésének, kivizsgálásának, elemzésének és értékelésének rendjét szervesen be kell építeni a cég tevékenységébe. További alapelv, hogy a De-Ka Kft. a panaszokat és a panaszosokat mindenfajta megkülönböztetés nélkül, egyenlően, ugyanazon eljárás keretében és szabályai szerint kezeli és a De-Ka Kft. Etikai és Magatartási Kódexében megfogalmazottak szerint jár el.

Jogszabályi háttér:

  • a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgy. tv.),
  • a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.),
  • a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grtv.),
  • a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grtv.),
  • a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény (Psztv.),
  • a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.).

Jogorvoslati lehetőségek:
Panaszával a következőkben felsorolt testületekhez, szervekhez fordulhat:

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE (PSZÁF)
1013 Budapest, Krisztina krt. 39. (Krisztina Plaza)
Levélcím: 1534 Budapest BKKP, Pf. 777
Tel: +36-1-489-9100, +36-40-203-776

OFE ORSZÁGOS FOGYASZTÓVÉDELMI EGYESÜLET
1012 Budapest, Logodi utca 22-24.
Tel: +36-1-311-7030, +36-1-311-1830, Fax: +36-1-331-7386

AZ ILLETÉKES POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE
BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI:

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Tel: (+36 76) 501 500

Baranya Megyei Békéltető Testület
Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
7625 Pécs, Majorossy u. 36.
Tel: (+36 72) 507 154

Békés Megyei Békéltető Testület
Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
5600 Békéscsaba, Penza lakótelep 5.
Tel: (+36 66) 324 976

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Tel: (+36 46) 328 487

Budapesti Békéltető Testület
1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Tel: (+36 1) 488 21 31

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Tel: (+36 62) 486 987     Fax: (+36 62) 426 149

Fejér Megyei Békéltető Testület
Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
8000 Székesfehérvár, Hosszú séta tér 4-6.
Postacím: 8002 Székesfehérvár, Pf. 357.
Tel: (+36 22) 510-310

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
9021 Győr, Szent István út 10/a.
Tel: (+36 96) 520 202

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Tel: (+36 52) 500 744

Heves Megyei Békéltető Testület
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3300 Eger, Faiskola út 15.
Tel:  (+36 36) 416 660/105 mellék 9

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Tel:  (+36 56) 510 610

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Tel: (+36 34) 513 010

Nógrád Megyei Békéltető Testület
Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3100 Salgótarján, Alkotmány u. 9/a.
Tel: (+36 32) 520 860

Pest Megyei Békéltető Testület
Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2330 Dunaharaszti, Fő út 266.
Tel: (+36 24) 531 170

Somogy Megyei Békéltető Testület
Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
7400 Kaposvár, Anna u. 6.
Tel: (+36 82) 501 000

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Tel: (+36 42) 311 544

Tolna Megyei Békéltető Testület
Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Tel: (+36 74) 411 661

Vas Megyei Békéltető Testület
Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Tel: (+36 94) 312 356

Veszprém Megyei Békéltető Testület
Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
8200 Veszprém, Budapesti út 3.
Tel: (+36 88) 429 008

Zala Megyei Békéltető Testület
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Tel: (+36 92) 550 514 10

Hatály:
Jelen Panaszkezelési Szabályzat – a De-Ka Kft. belső Panaszkezelési eljárási rendjével – a komplett Fogyasztóvédelmi Szabályzat elválaszthatatlan részét képezi, azzal egységes szerkezetben jóváhagyta a cég vezérigazgatója a 001/2012. számú határozatával, alkalmazása 2012. július 1-el kötelező.